palbau-logo_2
palbau-logotervek-3

Bemutatkozás

1990.-es évek közepén családi cégként jött létre, majd 2015.-ös év végén egy cégprofil és szerkezeti átalakításnak köszönhetően, mely hosszas piackutatás előzte meg, belefogott egy addig számára teljesen új szolgáltatási körbe. Ez nem más, mint az egyre nagyobb hangsúlyt kapó légtechnikai rendszerek tisztítása (a jelenleg is hatályos OTSZ, és Munkavédelmi rendeletek alapján, kiegészítve az NNK javaslatok figyelembevételével), illetve a fejlesztések, átalakítások során jelentkező légtechnikai rendszerek komplett kivitelezése, vagy részleges átalakítása.

Napjainkra a cég a légtechnikai tisztítási terület egyik meghatározó szereplőjeként kiemelten figyel arra, hogy a neve egyet jelentsen a minőséggel, bizalommal, és olyan hozzáadott értékkel bírjon a partnerei számára, mely eddig csak a már jól ismert nemzetközi márkák láttán jut eszünkbe. Az évek során a hatósági rendeletek szigorodásával az elvárási rendszerünket is folyamatosan annak irányába fejlesztettük, hogy még kritikusabban vizsgáljuk meg saját szolgáltatásainkat, és annak megfelelve tudjuk kiszolgálni a jelentkező, felmerülő partneri igényeket.

Díjak, elismerések

Építőipari Nívó Díj 2022

Palbau elismerő oklevél díj

Forgalmi adatok

2015
45.242.000
2016
232.558.000
2017
391.954.000
2018
373.635.000
2019
496.350.000
2020
435.135.000

No Data Found

Azt gondoljuk, hogy ennek is köszönhető az, hogy immáron sok, hazai piacon is ismert, illetve nemzetközileg is elismert, és piacvezető cégnek dolgozhatunk, és nap-, mint nap szolgálhatjuk ki, felelve ezzel az általuk meglévő légtechnikai rendszerek állapotáért. Ütemezett, ismétlődő munkáinkkal nem csak a hatósági rendeletek, belső céges elvárások, vagy partneri auditoknak akarunk megfelelni, hanem annak is, hogy mint a hazai piac egyik meghatározó szereplőjeként, példát mutatva végezzük a mindennapi munkánkat, és annak szolgáltatási minőségét is egyben.

A 2020.-as év számunkra is nagy kihívásokat jelentett a globális járványnak köszönhetően, mely arra kényszerített minket, hogy még alaposabban átgondoljuk a tevékenységünket, és egy olyan komplex formában legyünk jelen a piacon, mely már a légtechnikai karbantartásoknál kezdődik, és aminek csak része a meglévő légtechnikai rendszerek külső-, és belső felületi tisztítása, légkezelőgépek tisztítása, és fertőtlenítése ütemezetten, vagy projekt alapon. Mindezen feladatokat pedig még nagyobb óvintézkedések közepette végezzük, ezzel is nagyobb hangsúlyt fektetve a munkavégzés során való védőeszközök használatára az elérendő cél elérésének érdekében. Tiszta levegőt mindenkinek! Ebben az évben vettük fel szolgáltatási portfóliónkba a felületfertőtlenítést is annak érdekében, hogy még nagyobb kiszolgálást tudjunk nyújtani a partnereinknek, és egyben a járványra való reagálásunk is a lehető legjobb legyen.

Napjainkban a Palbau így már egy sokkal komplexebb portfólióval van jelen a hazai piacon, aminek része a légtechnikai rendszerek külső-, és belső tisztítása, szerkezeti tisztítások, felületfertőtlenítés, légtechnikai karbantartás, légtechnikai és komplett gépészeti kivitelezések, légtechnikai rendszerek mérése-, és beszabályozása, valamint a hatályos rendelet szerinti OTSZ tűzvédelmi féléves felülvizsgálatokban, és esetlegesen ott felmerülő javítások kivitelezése.

2021
589.867.000

Remélem a bizalmát elnyerve, Önt is hamarosan cégünk partnerei között tudhatjuk, és a munkáját segítve tudunk majd jelen lenni a mindennapok elvárásainak teljesítésében.

További szép napot, és sikeres munkát kívánunk a Palbau teljes csapata nevében,

Palotai G. Dániel

 Ügyvezető és Üzletfejlesztési Igazgató

Legyen egy elkötelezett csapat tagja

Dinamikusan fejlődő Vállalatként folyamatosan keressük új kollégáinkat szellemi- és fizikai munkakörökbe egyaránt.

Amit kínálunk:
Jelentkezés módja:
Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, várjuk önéletrajzát a sari.bernadett@palbau.hu e-mail címre.

Aktuális nyitott pozícióink

Palotai G. Dániel

Ügyvezető és Üzletfejlesztési
Igazgató

Fekete Gábor

Műszaki és Beszerzési
Igazgató

Sári Bernadett

Back Office

Impresszum

Palbau Bt.

Telefon/Fax szám: +361-352-06-79

E-mail cím: info@palbau.hu

Székhely: Hungary, 1074. Budapest, Dohány utca 16-18.

Adószám: HU 28550288

Cégjegyzékszám: 01 06 410950

A cégünk bankszámlaszámai:

HUF: 61200292-12036787-00000000 (Polgári Bank Zrt.)

EUR: 61200292-12041138-00000000 (Polgári Bank Zrt.)

Cégünk biztosítását az  biztosítja.

Tárhely szolgáltató:

Websupport Magyarország Kft.

Iroda: Budapest, Victor Hugo utca 18-22.

Adószám: 25138205-2-41

Cégjegyzékszám: 01 09 381419

Honlap üzemeltető:

Arteries Studio Kft.

Székhely: Hungary, 1139 Budapest, Forgách u. 9b.

Adószám: 23854855-2-41

Cégjegyzék: 01 09 299564

ÉPÜLETGÉPÉSZ PROJEKTVEZETŐ

Főbb feladatok, munkák:

A kivitelezés alatt álló munkák műszaki feldolgozása
Folyamatos kapcsolattartás a projekt résztvevőivel: megrendelő, alvállalkozók, műszaki ellenőr, beszállítók
Teljes körű lebonyolítási, koordinációs, szervezési, kontrollálási, minőségellenőrzési feladatok ellátása
Beszállítók és alvállalkozók versenyeztetése
Épületgépészeti kiviteli tervek alapján a kivitelezéshez szükséges anyagok összeállítása, az anyagellátás biztosítása, koordinálása
A kivitelezés ütemterv szerinti előrehaladásának, minőségének, a határidők betartásának ellenőrzése
A kivitelezési dokumentációk naprakész vezetése: tervek, leírások, építési napló
Az átadásokhoz szükséges feladatok koordinálása
Műszaki átadás-átvétel koordinálása, dokumentálása
Helyszíni építkezéseken felmerülő mechanikai problémák elemzése, megoldásában való részvétel
Külső kooperációs értekezleten való részvétel

Az álláshoz tartozó elvárások:

Középfokú épületgépész végzettség
Min. 3-5 éves munkatapasztalat épületgépészeti rendszerek kivitelezésében
Stabil felhasználói szintű számítógépes ismeretek (magabiztos Excel, Word használat)
B kat. jogosítvány
Önálló, igényes munkavégzés, jó kommunikációs készség
Rugalmasság, megbízhatóság

Amit kínálunk:

Stabil vállalati háttér, hosszú távú, megbízható munkalehetőség
Versenyképes jövedelem
Céges autó magánhasználatra is
Éves bónusz lehetőség
Hosszú távú szakmai fejlődési lehetőség
Rugalmas munkaidő

sari.bernadett@palbau.hu

ÉPÜLETGÉPÉSZETI SZERELŐ / KARBANTARTÓ

Főbb feladatok, munkák:

Épületgépészeti kivitelezési, szerelési munkálatok elvégzése
Szellőzés-, és légtechnikai rendszerek kiépítése, szerelése
Hibaelhárítással / karbantartással kapcsolatos elszámolások, tevékenységi lapok elkészítése
Kisebb bővítési, telepítési munkák elvégzése, dokumentálása
Közreműködés a karbantartási tervek összeállításában a gépekre és berendezésekre vonatkozóan
Hibakeresés elvégzése a meghibásodott berendezéseken és részvétel a hiba elhárításában
Az elvégzett feladatok dokumentálása, a hibaelhárítási, karbantartási munkák során felhasznált anyagokkal, eszközökkel történő naprakész elszámolás
Együttműködés az egyéb gépészeti karbantartókkal

Az álláshoz tartozó elvárások:

Min. 2-3 éves munkatapasztalat épületgépészeti rendszerek karbantartásában
B kat. jogosítvány
Önálló, igényes munkavégzés, jó kommunikációs készség
Rugalmasság, megbízhatóság

Amit kínálunk:

Stabil vállalati háttér, hosszú távú, megbízható munkalehetőség
Munkaruha, munkacipő biztosítása
Versenyképes jövedelem
Céges autó magánhasználatra is
Éves bónusz lehetőség
Hosszú távú szakmai fejlődési lehetőség

sari.bernadett@palbau.hu